.:: Halasthermal Kft. ::.





Maróti Dezső

2014:12:10


Advent második vasárnapján

 

Az adventi ünnepek második vasárnapján, a vasárnapi Szent Misére településünkre látogatott a Mikulás is.

2014:12:07


Adventi ünnep

 

 

 

 


Adventus- latin eredetű szó, jelentése eljövetel,megérkezés. Az ünnep eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, Jézus születésének ünnepére (Karácsony) való felkészülés időszaka. Tágabb értelemben a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje. Az advent 4 hétig tart, a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődik.

2014:11:30


Szociális munka napja

 

Az idei évben kiosztásra került Gép Károlyné díjat a településünkün közel 20 éve a szociális ágazatban dolgozó Ilcsik Jánosné kapta meg. Munkatársai irigylelik és megbecsülik szakmai munkáját, tapasztalatát. Kvívánjuk, hogy a következő években a pihenés mellett legyen időd szellemiséged továbbadására, mert ez példaértékű.

Gratulálunk!

2014:11:14


Bűnmegelőzési Leader tájékoztató


A LEADER térségek közötti együttműködés keretében a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete szervezésében bűnmegelőzési fórumot tartottak harkakötönyi Faluházban 2014. október 29-én.
A rendezvény célja a lakosság figyelmének felkeltése a bűnmegelőzés fontosságára különös tekintettel a tanyavilágban élőkre valamint abelterületi lakosokra.
A jelen levőket a Harkakötöny polgármestere Brassó Imre Albert köszöntötte, aki elmondta, hogy a helyi körzeti megbízott, Rábi Zoltán Csaba munkáját új gépjármű beszerzésével segítették.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságtól Oravecz János alezredes tartott beszámolót a településen előforduló bűncselekményekről. Igaz Harkakötöny nem tartozik a veszélyeztetett települések közé, de akkor sem árt az óvatosság és a megelőzés. Ha elmegyünk otthonról célszerű az ajtókat kulcsra zárni, idegeneket ne engedjünk be a lakásba, különösen akkor, ha egyedül tartózkodunk otthon. Érdemes régi zárainkat újabbakra cserélni.
Rábi Zoltán Csaba körzeti megbízott egy-két helyi esetet mesélt el a jelenlevőknek.
A hallgatóság az előadások végén kérdéseket tett fel az előadóknak illetve saját történeteiket is elmesélték, így mások is okulni tudnak belőlük.
Végezetül a polgármester elmondta, hogy „Harkakötöny egy békés település, de nem jelenti azt, hogy nem kell érte tennünk semmit, hogy ez így is maradjon.”

2014:11:04


[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81] [82] [83] [84] [85] [86]