.:: Halasthermal Kft. ::.





Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda 8. osztályosainak ballagása

 

           

2016. június 18-án 9 órakor volt a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda iskola végzőseinek a ballagása. Ezt az eseményt várják kisdiák koruk óta és ez az esemény csal könnyeket a szemekbe. A ballagó diákok elköszöntek a diáktársaiktól és nevelőiktől, valamint búcsút intettek az iskolának, azzal, hogy az itt tanultak szellemiségét és az iskola jó hírét továbbviszik. A végzős ballagókat búcsúztatták diáktársaik, Huszka Zoltánné iskolaigazgató és Brassó Imre Albert hittan szakos tanár és polgármester. Beszédükben megemlítették, hogy Harkakötöny egy kis település nagy szeretettel, ahová mindig visszavárjuk őket.

 

(további képeink itt)

 

Útravalóul fogadjátok Alfred Capus sorait.

 

"Senkinek sem kötelessége

Hogy nagy ember legyen

Már az is nagyon szép,

Ha valaki ember tud lenni."

2016:06:18


 Tájékoztató a „Nyári diákmunka” központi munkaerő-piaci program indításáról

 

A program célja
A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésre a 2013-2015-ös években a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka” program tapasztalatait felhasználva a 2016. évben ismételten meghirdetésre kerül a program. A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is. A program ezen felül biztosítani kívánja az önkormányzatoknál és az önkormányzati fenntartású intézményekben a nyári időszakban jelentkező kisegítő munkaerő igényének kielégítését is.

A program célcsoportja

A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik:

  • nappali tagozaton tanuló diákok,
  • a program kezdő időpontjában idősebbek 16 évnél, de a program befejezésekor sem töltik még be a 25. életévüket,
  • közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket,
  • foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehet.

A támogatás időtartama

A program 2016. június 20-tól 2016. augusztus 31-ig tart. A program keretében kötelezettséget vállalni csak a 2016. július 1. – 2016. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet.

Tekintettel a program nyári időtartamára, áthúzódó kötelezettségvállalásra értelemszerűen nincs lehetőség.

A programtól várt eredmények

A program elsősorban preventív jelleggel kerül indításra, kifejezetten csak a nyári időszakra. Várt eredménye a fiatalok korai munkatapasztalathoz juttatása, emellett a munkajövedelem szerzés biztosítása és a munkasiker révén a jövőbeli inaktivitás megelőzése.

A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás és előzetes regisztráció a Faluházban kérhető. (77/489-182)

2016:06:16


Harkakötöny körülvesz

 

2016. június 10-én Somogyi István a terület természetvédelmi őre társaságában a Harkakötöny környékén fellelhető gazdag növényvilág feltérképezését tűztük ki célul. A túra folyamán olyan ritka és értékes növényekkel találkoztunk, mint a homoki vértő, homoki cickafark vagy a tőszámát tekintve legnagyobb előfordulásában itt található tartós szegfű. Az értékes és változatos növény valamint állatvilág bámulatos látvánnyal várja az erre járókat. A túra végeztével felkerestük a helyiek által ismert öreg tölgyet.

(további képeink itt tekinthetőek meg)

2016:06:11


 

2016:06:05


Elsőáldozás Harkakötönyben

 

(További képeinket itt tekinthetik meg.)

 

Hogy az elsőáldozás nálunk szép emlék maradjon, ehhez nagyban hozzájárultak az elsőáldozási előkészítők közvetlen hangulatú beszélgetései és az erre való készületek Brassó Imre Alberttel, a település polgármesterével.

Az égő gyertyát és szüleik kezét fogva bevonuló gyerekek szolgáltatták a szentbeszéd alapgondolatát, mármint azt, hogy „sose engedjétek el szüleitek és Jézus kezét”.

Az elsőáldozó az Oltáriszentséget, Krisztus Testét veszi magához. Ez a szentség a lelki fejlődés, a keresztény élet folyamatos segítője, ezért helyes tiszta lélekkel, felkészülten, az elsőáldozást követően továbbra is rendszeresen áldozni.

 

2016. május 22-én első szentáldozáshoz járultak:

Németh Balázs, Éltető Jenő, Hegedűs Kristóf, Tarjányi Gergely

2016:05:23


[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78] [79] [80]