.:: Halasthermal Kft. ::.





Téli tüzelő támogatás


Harkakötöny Község Önkormányzata sikeresen pályázott és nyert a Magyarország Kormánya által támogatott Szociális Tűzifa Programban. Ennek keretében Harkakötöny településen több, mint 50 család részesül támogatásban.

2016:12:28


 

2016:12:24


Mindenki karácsonya


Harkakötönyben lassan hagyományossá váló Mindenki karácsonya rendezvény idén december 20-án került megrendezésre. Műsort adtak a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola diákjai. Zenés műsort adott a kecskeméti Mosolyra hangolók együttese. Az iskola munkaközösség vezetője, Szanyi Edit mindenkinek áldott békés karácsonyt, eredményekben gazdag, boldog új évet kívánt.

2016:12:22


 Harkakötöny köszönti az időseket


Már kezd hagyománnyá válni Harkakötönyben az a szokás, hogy az idősek köszöntése és közösségi programja Adventi időszakban történik. Az idei ünnepi alkalom hálaadással, Szentmisével vette kezdetét, majd a vendégek a szépen megterített és feldíszített asztalokhoz ültek és a Halasi Népdalkör műsorát hallgathatták meg. A polgármesteri köszöntő után a finom vacsorát fogyasztották el az ünneplők és ezt követően a tánc a mulatság vette át a főszerepet. Az est végére Harkakötönybe megérkezett a mikulás is, aki minden vendégnek egy ajándékcsomagot adott át.

(további képeinket itt tekinthetik meg)

2016:12:10


A közfoglalkoztatásban kiemelkedően teljesítő önkormányzatokat jutalmazott a BM

 
 
A közfoglalkoztatásban kiemelkedően teljesítő ötven önkormányzatot, valamint két szeretetszolgálatot jutalmazott a Belügyminisztérium (BM), az elismeréseket Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár adta át csütörtökön Budapesten - közölte a tárca.
Mint az MTI-nek írták, a BM a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismeréseként öt-öt millió forint támogatásban részesített ötven települést, valamint a Baptista Szeretetszolgálatot és a Református Szeretetszolgálatot.
A BM közleménye szerint az oklevelek átadását megelőzően Pogácsás Tibor elmondta: a megvalósult programoknak köszönhetően javult a települések bel- és külterületi úthálózatának állapota, a közösségi terek és a gyalogos közlekedést szolgáló járdák minősége, a mezőgazdasági programokban termelt terményeket az önkormányzatok a közétkezésben hasznosítják.

 
A közfoglalkoztatási programokban folytatott tevékenységek egymásra épülnek, esélyt kínálnak egy-egy helyi ötlet megvalósítására is - mondta az államtitkár.
Felidézték: a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért tavaly szintén ötven települést, egy országos közfoglalkoztatót és egy önkormányzati szociális szolgáltatót díjazott a BM.

Az elismerésben részesített településekről és programjaikról további információ a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálján található - tették hozzá.
 
 
2016:12:03


[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78] [79]