.:: Halasthermal Kft. ::.





 

 

 

Gazdag program, különleges élmények, új barátságok, szerelmek.

 

 

 

Zánkán táboroztak a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai.

 

 

 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a Nemzeti Táboroztatás keretében az idén is meghirdette az Erzsébet-tábor pályázatot, melyre a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2015-ben is sikeresen pályázott.

Az „IGAZOLT HIÁNYZÁS” névre keresztelt táborban az iskola diákjai közül 13 harkakötönyi és 7 kömpöci tanuló vett részt. Közülük sokan már második, harmadik alkalommal voltak az Erzsébet táborban. Volt azonban olyan kisdiák is, aki most látta először a Balatont.

Az augusztus 16- 21-ig tartó üdülés teljes ellátást biztosított a gyerekeknek, ami szállást, napi ötszöri étkezést és gazdag programot jelentett. Mindezért fejenként 2000 Ft-ot kellett fizetni.

A 20 fős csoport kísérői Csanádi Mihályné Éva és Horváth Tiborné Anica tanárok voltak. Velük, illetve a táborban résztvevő diákok közül Papdi Zsolttal, Vágvölgyi Bettina Mercédesszel, Vargha Csillával és Sipos-Szabó Dáviddal beszélgettem.

 

 

Cs.K.: Mit nyújtott ez a tábor?Miért volt érdemes ide jelentkezni a gyerekeknek?

 

Horváth Tiborné: A táborban minden nap több program közül lehetett választani. Ebben volt sportolás, atlétikai vetélkedő, kézműves foglalkozás, kaland park, Ki-Mit-Tud, táncház és fürdés is. Úgy alakítottuk a napi programjainkat, hogy délelőttönként mentünk a foglalkozásokra, délután pedig strandoltunk. Szerencsére jó idő volt egész héten.

Csanádi Mihályné: Ez a zánkai tábor összesen 2000 fős volt, tehát a gyerekeknek a programokon kívül volt alkalmuk az ismerkedésre is. Ráadásul határon túli magyar gyerekek is voltak, Erdélyből és Felvidékről, így más kultúrákkal is megismerkedhettek.

 

 

Cs.K.:Ti már 3. alkalommal pályáztatok és nyertetek. Az idei évben mi jelentette a legnagyobb kihívást?

 

Cs.M.:Talán az, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük a különböző programok iránt. Nehéz volt rábeszélni őket, de amikor már ott voltak, tetszett nekik mindegyik foglalkozás és játék. Ennek bizonyítéka, hogy a 12 éven felüliek versenyén az atlétikai váltó versenyen 3.,a 4X100 m-es váltón az 1., a célba dobó versenyen szintén az 1.helyezést érték el gyerekeink.

Horváth Tiborné: Az sem volt egyszerű, hogy a 22 órai takarodót be tudjuk tartani. Aki volt már táborban az tudja, hogy a gyerekeket nem könnyű ágyba parancsolni.

Csanádi Mihályné: Egyébként a táborvezetők minket is szigorúan ellenőriztek, hogy a takarodót betartjuk-e. Ezen felül többek közt ellenőrizték, hogy az étkezéseknél betartjuk-e a csoportnak kiírt időpontot, ugyanis minden csoport adott időpontra mehetett enni. A tábor területén és ideje alatt tilos volt a dohányzás és az italfogyasztás is. Ez a kísérőtanárokra is vonatkozott.

Papdi Zsolt: Én már harmadik alkalommal vagyok itt, és nagyon jól éreztem magam most is. Jók voltak a programok, de azért volt olyan játék, ami nekem nehéz volt. Viszont jó volt, hogy a strandon ingyen csúszdázhattunk. A kaja is jó volt, de volt egy savanyú leves, amit én nem szerettem. Lehetett barátkozni is, és szerelmek is szövődtek.

 

 

Cs.K.:Tényleg?

 

Papdi Zsolt: Ühüm, de nem mondjuk meg, hogy kivel!

Vágvölgyi Bettina Mercédesz: Én másodszor mentem ebbe a táborba és tényleg jó volt. Tetszettek nekem is a programok és volt egy 13 állomásból álló kaland park is. Nagyon sok gyerek volt, lehetett ismerkedni is, főleg a strandon.

 Vargha Csilla: Én is harmadszor voltam az Erzsébet táborban. Szerintem is minden jó volt, a kaja is, de egyszer, gondolom a zöldborsó főzeléktől megfájdult a hasam.

Sipos-Szabó Dávid: Én először voltam Erzsébet táborban. Nekem elsősorban a strand tetszett, a kötélpálya és a programok. Volt mozi is, de arra sokat kellett várni, úgyhogy az nem tetszett. A kaja különben jó volt, de azért itt az iskolában jobb.

Horváth Tiborné: A „kajáról” csak annyit, hogy a napi ötszöri étkezésből a déli és az esti főtt étel volt. Naponta kaptak a gyerekek gyümölcsöt, édességet, többször volt pl. puding és túrórudi is.

Csanádi Mihályné: Aki nem lakott jól, repetázhatott, de erre nem került sor, mert sokszor meg sem ették a gyerekek az ételt. Elég válogatósak voltak.

 

 

Cs.K. A gyerekek nagy lelkesedéssel meséltek a táborról, de azt is tudjuk, hogy a pedagógusoknak ez bizony kemény munka. Ilyenkor néha megfogalmazódik még az a mondat is, hogy ”Soha többet!” Kipihentétek már magatokat? Jövőre pályáztok-e?

 

Csanádi Mihályné: Csak nagyjából pihentük ki magunkat, mert ahogy hazaértünk már szinte kezdődött is a tanév. De igen, biztosan jövőre is pályázunk. A pályázat elkészítésében egyébként nagy segítségünkre volt Forgó Szabolcs, akire jövőre is számítunk. Azt gondolom, hogy 2000 Ft-ért nem sok gyerek tud táborozni a Balatonon. Szeretnénk, ha a következő évben is tudnánk ezzel segíteni a családokat, és  a harkakötönyi iskolából tudnánk feltölteni a 20 fős csoportot, nem kellene más településről kipótolni a hiányzó létszámot.

Horváth Tiborné: A táborból senki sem ment haza üres kézzel. Nem csak szép élményekkel térhettek haza a gyerekek, de mindenki kapott egy hátizsákot, sapkát, a helyszínen egy fényképezési lehetőséget, és egy Erzsébet tábori emlékkönyvet is.

 

 

szöveg: Csorvási Kata, fotó: Csanádi Mihályné, Horváth Tiborné

 

 

2015:09:10


 Meghívó

 

2015:09:08


 Tájékoztató adatok

A Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda Harkakötönyi Tagintézménye

 

 

Óvodások létszáma összesen: 25 fő

A 15 fős óvodás létszám szeptember 1-től 10 új óvodással bővült.

Iskolások létszáma összesen: 43 fő

1.osztály         2 fő     osztályfőnök: 1. és 4. osztály Csanádi Mihályné

2.osztály         9 fő     osztályfőnök: Szanyi Edit

3.osztály         7 fő     osztályfőnök: Kovácsné Besenyei Veronika

4.osztály         4 fő

 

5.osztály         7 fő     osztályfőnök: 5. és 6. osztály Matajsz Anikó

6.osztály         1 fő

7.osztály         7 fő     osztályfőnök: Kásané Erdősi Éva

8.osztály         6 fő     osztályfőnök: Horváth Tiborné

 

2015/2016 tanév ideje alatti szünetek: (Forrás : eduline.hu)

 

Öszi szünet: 2015. október 26-tól október 30-ig

Téli szünet: 2015. december 21-től december 31-ig

Tavaszi szünet: 2016. március 24-től március 29-ig

Országos kompetenciamérés: 2016. május 25.

A hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamon 2016. május 25-én tartják a kompetenciamérést.

 

2015:09:07


A rendezvény kedvence lett Bogi, a vakvezető kutya


Esélyegyenlőségi Napot tartottak a harkakötönyi Faluházban 2015.július 28-án. A 13.30-kor kezdődött rendezvény fő célja, hogy a fogyaték nélkül élők közelebbről is megismerhessék a fogyatékkal élők életének nehézségeit, a két csoport közötti társadalmi különbségek csökkentése, a fogyatékkal élők társadalmi elfogadottságának növelése.
A program a „ Területi együttműködést segítő programok kialakítása a Kiskunhalasi járásban-ÁROP-1.A.3-2014-2
014-0089” pályázat keretein belül jött létre, melyet a téma harkakötönyi önkormányzati koordinátora Budai Anett esélyegyenlőségi referens nyitott meg. Ezt követően a település polgármestere Brassó Imre Albert köszöntötte a megjelenteket, és hívta fel a figyelmet a rendezvény céljának, témájának fontosságára.
Az Esélyegyenlőségi Nap meghívott vendégei a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületétől Kácsor-Macska Zsuzsanna elnök és Juhász Ádám rehabilitációs tanácsadó voltak.
Zsuzsa, aki vakon született először az egyesület munkájáról, céljairól tájékoztatta a hallgatóságot. Az elnöknő hangsúlyozta, hogy a fogyatékosság nem betegség, hanem egy állapot. Sajnos az egészséges emberek is-baleset vagy betegség következtében- fogyatékossá válhatnak. Ezt követően hű társa, vakvezető kutyája, Bogi kiképzéséről és feladatairól mesélt. Az okos négylábú türelmesen tűrte a gyerekek simogatását, majd bemutatta vakvezető képességeit. Ezután Ádám, aki mozgásában korlátozott, saját munkájáról beszélt és a kerekesszék használatáról tartott előadást.
A délután folyamán az érdeklődők olyan segédeszközökkel ismerkedhettek meg, amelyek a látássérültek mindennapi életében fontosak: pontíró gép, Braille ABC, beszélő eszközök (pl. karóra, telefon, lázmérő), fehérbot, tapintható játékok.
A helyszínen kialakított „vak-szobában” felnőttek és gyerekek játékos formában tapasztalhatták meg a látássérüléssel járó élet nehézségeit. Ehhez kapcsolódóan a könyvtárban illatfelismerő illetve esélyegyenlőségi kvíz játékok várták az érdeklődőket.
A Faluház előterében ki lehetett próbálni a szájjal és lábbal festést, a nagyteremben pedig a kerekes székekkel való közlekedést.
A rendezvényen köszönthettük a múlt hónapban májátültetésen átesett harkakötönyi Dobi Józsikát is, akit anyukája és Bezdánné Lengyel Ágota védőnő kísértek el. A műtét óta a kisfiúnak ez volt az első közösségben eltöltött délutánja, ahol saját bevallása szerint is nagyon jól érezte magát.
Így volt ezzel a szép számban megjelent közönség is, akiknek hasznos és élményszerű volt a fogyatékkal élőkkel való találkozás.
Az eseményen vendégként résztvevők: Molnár Nándor, a Kiskunhalasi Közös Önkormányzat humánpolitikai és ügyviteli csoport vezetője, a kistérség esélyegyenlőségi referense, valamint a Tompai Önkormányzat dolgozói is elismerően nyilatkoztak a rendezvény színvonaláról.
A szervezésben Csorvási Kata, valamint a Harkakötönyi Könyvtár dolgozói és a helyi diák önkéntesek segítettek. A Sóstó Csárda pogácsával apró édes süteményekkel, ásványvízzel és üdítőkkel támogatta a rendezvényt.

A rendezvényen készült képet itt tekinthetőek meg.


Szöveg: Cs.K. Fotó: Rabi Ildikó,Budai Anett, Vakulya Dóra


2015:08:02


2015:07:26


[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66]